Szentkirályi Net Hírmondó

Mi van velük?

avagy hol vannak a régiek…..

4.rész

 

Olyan személlyel készítettünk riportot, aki az iskolánkban végzett diákok közül a legnagyobb ismertségre és népszerűségre tett szert.

Ő Varga Zsuzsa, az egykori Vénusz együttes frontembere. Jelenleg szólóénekesnő, bár kicsit kevesebbet hallani róla,mint néhány éve.

-      Ha jól tudjuk,nem a szentkirályi iskolában kezdted tanulmányaidat. Hol tanultál korábban?

~ Az általánost Kecskeméten kezdtem, először a Mátyás Király körúti Általános Iskolába, utána a Lánchídba, azután pedig a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába jártam. Nem velem volt probléma, csak túl sok változás volt a családban akkoriban.

-      Mennyiben volt más ez az intézmény a korábbi iskoláidnál?

-      Egészen más élet volt ez, főleg, hogy tanyáról kellett bejárnom. Télen sötétben botorkáltunk ki a buszig, mi, tanyasi gyerekek voltunk ott a suliban legkorábban, és délután is nagyon sokáig kellett várni az egyetlen buszra, ami hazavitt minket. Nem tudtam folytatni az angol­tanulmányaimat, mert itt nem volt akkor még angol-oktatás, nem volt tornaterem, és persze jóval kevesebb gyerek járt itt iskolába egy év­folyamon. Abba kellett hagynom a néptáncot is, ami a legfontosabb délutáni programom volt, míg Kecskeméten éltem. De voltak előnyei is, sok barátom lett, Szabó Ildivel a mai napig a legjobb barátnők va­gyunk, és több kiváló pedagógus is tanított.

-      Hogyan fogadtak egykori társaid, tanáraid? Könnyen ment a be­illeszkedés?

-      Azt hiszem, általános iskolás éveim alatt egy kicsit mindig ne­hezebb helyzetben voltam, mert mindig én voltam az új gyerek. Újra

kezdeni a barátkozást, megszokni a tanárokat, az új elvárásokat. Több tanárom volt Szentkirályon, akik sokat segítettek és hittek bennem. Szabó Lajos tanár úrtól magyart tanultam, szerencsés vagyok, hogy ő tanított. Zanáné tanárnő nemcsak történelmet oktatott, hanem ének­tanár lévén felkészített népdaléneklő-versenyre, amiért ma is hálás vagyok, mert akkor én vihettem haza az első díjat. De Ökrész tanár úr biológia órái is megmaradtak az emlékezetemben, élvezet volt őt hall­gatni.

-     Kikkel voltál barátságban?

-     Ildit említettem, ő volt a legfontosabb. Egészen egyszerűen oda­léptem hozzá egy szünetben úgy a negyedik napon és megkérdeztem: „Leszel a barátnőm?”Lett. Persze neki voltak már barátai, így pl. Nagy Tündivel is jó barátok lettünk. Igazából mindenkivel jó volt a viszony, csak szép emlékeim vannak.

-     Hogyan ítéled meg, milyen diák voltál? Elsősorban nem a tanul­mányi eredményedre gondolok...

-     Cserfes, nagyszájú. Gondolom, sokszor akadtak ki rajtam a ta­nárok. De épp annyira voltam ott a közösségi munkában, vettem ki a részem fontos megmozdulásokon. Szavaltam ünnepségen, meg min­den, ami kell.

-     Már az általánosban énekesi pályára készültél? Egyáltalán ho­gyan választ valaki magának egy ilyen, nem „ hétköznapi " pályát?

-     A kecskeméti néptánc-csapattal már túl voltam pár fellépésen, de az első „könnyűzenei koncertet” Szentkirályon, egy utcabálon adtuk a ’90-es évek elején. Elég vicces lehetett, de nagyon sokat készültünk rá, volt igazi zenekar, osztálytársakból és pár már végzett szentkirályi diákból verbuválódtunk. Játszottunk „Homokórát”, meg Twist and Shout-ot, mindent, amiről azt hittük, hogy el tudjuk játszani. De azóta sem, soha nem volt egy tudatos döntés bennem, hogy zenével fogok foglalkozni. Mindig a zenénél kötöttem ki. Minden változik, ez nem.

-     Kaptál-e megfelelő alapokat a középiskolai tanulmányaidhoz? Milyen tárgyakkal boldogultál később könnyen, és melyek okoztak ne­hézséget?

-     A kb 4,2-es kecskeméti átlagom után hatodik végén majdnem kitűnővel végeztem. Picit lazábban mentek Szentkirályon a dolgok, de emberségből jobban vizsgáztak, mint kecskeméti kollégáik. Sajnos nem ott tanultam tovább, ahol szerettem volna, az édesapám által kivá­lasztott Tiszakécskei Gimnáziumot minden nehézség nélkül elvégez­tem. Nagyobb kihívást jelentett volna a Katona, ami az álmom volt, és ahol kéttannyelvű osztályban értettségizhettem volna. Egyébként az a tantárgy okozott problémát a gimiben is, ami már általánosban, de az összes osztályomban: a matek. Járhattam bárhová, bármilyen tanár­hoz, hülye maradtam. Persze azért összejött a hármas az érettségin.

-      Hol tanultál tovább? Milyen képzésekre van szüksége annak, aki énekes szeretne lenni?

-      A Pécsi Tudományegyetem művelődésszervező szakán végeztem, később ugyanott a média-menedzser-újságíró szakon. Írok is rendsze­resen (nem csak dalszövegeket), ha épp nem lemezt készítek, ahogy most is. Hamarosan megjelenik az új album, és pár hét múlva már lát­ható lesz az új klip is, szóval épp van mit csinálnom. Az énekléshez, zenéléshez elsősorban nem képzés, hanem szív kell. Bármit oktathat­nak a zenéről, lehet bármilyen ügyes a kéz, vagy rezeghet szépen a rezonáns üreg, a szív a legfontosabb. Ez nem munka, ez nem időtöltés vagy hobbi, ez az életem. Persze nagy segítség, ha közben szolfézst, zeneelméletet, zenetörténetet, komolyzenét, népzenét, jazzt tanul az ember. Én a kecskeméti Katona József Színház korrepetitoránál kezd­tem, aztán az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakiskolába jártam Bu­dapestre jazz-ének szakra. A nyitottság, a koncertre járás, a másokkal való közös munka, az alkotás mind-mind fontos része a „zenélésnek”, életünk végéig tanulni, fejlődni kell, ami nem is olyan egyszerű, min­denesetre sok-sok örömmel jár.

-      Van-e még valamilyen kötődésed Szentkirályhoz, szoktál-e vissza­járni, tartod-e a kapcsolatot valakivel a „régiek” közül?

-      Édesapámhoz, a családhoz járok haza, s bár közigazgatásilag Szentkirályon vagyunk, a faluban ritkán járok.

-      Végezetül van-e egy érdekes, humoros, tanulságos történeted, amely az általános iskolában történt meg veled?

Gyönyörű nyár eleje volt, túl voltunk a tanéven, és az iskola ki­rándulást/tábort szervezett sok-sok gyereknek. Hajnalban érkeztünk a találkozóhelyre, hogy jó korán indulhassunk, de a busz csak nem akart értünk megérkezni. Órákig álltunk kint az iskola előtt, mire kiderült, hogy a buszunk elromlott, nem tudják beindítani, más buszt pedig nem tudnak szerezni. Már-már azt hittük hazamegyünk és az utazásnak lőttek, amikor valaki apukája előállt egy hatalmas teherautóval, felte­reltek minket a leponyvázott platóra, és a sok kis diák - ahogy a háborús filmeken a katonák - elutazhatott a célállomásra. Aztán már jól telt a nyaralás, de az egészből a platón-utazásra emlékszem a legjobban.

 

-     Köszönjük, hogy  válaszoltál a kér­déseinkre!

Készítette és lejegyezte: Prikkel levente, Pataki Máté és  Krasovecz Ferenc